Változások az életemben II - Soft Collection ~ Call Action

Tudom, tegnapra ígértem a beszámolóm folytatását, de közbejött egy fáin traccsparty brádámmal, és elég hosszúra nyúlt. :) De majd most pótolom...

Szóval ott hagytam abba, hogy elküldtek a telesales-es melómból, mert létszámleépítés volt. A munkaerő-közvetítő cégem hamar intézett egy melóinterjút nekem. Egy Mo-n elég nagynevű bank, leasing részlegén a behajtási osztályára küldtek, Soft Collection-ös munkatársi melóra (megint headset!!!).

Az interjú zökkenőmentesen ment, nagyon nem paráztam utána, mivel mondták, hogy 9 embert akarnak felvenni, így azért magabiztosan reméltem, hogy csak benne leszek a 9-ben. Persze nézelődtem másfelé is, de sajna nem jött össze semmi. Főleg a szakmámban dolgoznék leginkább (újságírás), de oly ritkák az újságírós hirdetések, mint csigaházon a kúpcserép. Na, meg a protekció sem árt oda (ha vki tud vagy hall vmi újságírós melóról, igazán szólhatna nekem, meglehetősen lekötelezne - minden érdekel, és nem vagyok válogatós :D ). Aztán nem sokkal az interjú után jött is a hír: felvettek!

Ami a legjobb volt, az az hogy, márc. 31-én volt az utolsó napom a Fostalicskánál, és már ápr. 1-én kezdhettem az új helyen. Természetesen az első 2 nap oktatással, ismerkedéssel telt. Az újonnan felvettek közül én vagyok az egyedüli pasi! A vezetőkkel nincs probléma, eddig szimpik, főleg a női boss-szal vagyok megelégedve, végre egy olyan főnök, akinél van ám tudás, de rendesen!

A munkám nagyjából annyiból áll, hogy felhívunk ügyfeleket akiknek tartozása van (1-2 havi), és megkérdezzük, hogy mikor tudná rendezni. Ha valaki kéri, és jogosult is rá, akkor esetleg még haladékot is adhatunk neki. Tömören ennyi! Bár azért bonyolultabb, mint a Fostalicskás meló, mivel több háttértudást igényel, valamint az ügyfelek után, annyi mindent kell jelölni, beállítani a számítógépes adatbázisban, hogy az na. Plusz itt keményen oda kell figyelni, nehogy elbasszál vmit, akár szóban, akár számítógépen. Akár egy rossz mondattal generálhatsz egy csomó problémát, amit másik 3 embernek kell megoldania, kurva sok utómunkával (és aztán kapod a lebaszcsizást). Pl.az egyik kollegina egy hónappal elnézte, hogy mikor jár le az üfi hitele és rossz infót mondott neki. Az üfi még aznap felhívta az ügyfélszolgálatot, hogy ki akarja az egészet fizetni, mert már nem sok van hátra, és ki tudja most az egészet pengetni. Persze az ügyfélszolgálat már a valós adatokat mondta, és akkor meg meglepődött az üfi, hogy az előbb nem ennyi volt az összeg. Csoportvezetőt kért, annak a felettesét és satöbbi. Gáz volt a szitu, vergődött az üfi. Mondták már a vezetők, hogy itt nem ritka, ha feljelentik az embert...

Ami pozitívum, hogy kellően lazára veszi mindenki a melót (Még! Van egy érzésem, hogy ez változni fog...). Mindenki akkor veszi ki a szünetét, mikor neki tetszik, nincs szünetbeosztás. Ha 10 perc helyet 13-at vagy kint, nem érdekel senkit. Hogy netezel meló közben? Le se szarják, sőt ha találsz vmi vicceset, küldjed szét mindenkinek Outlook-kal! Valamit nem tudsz? No prob, kérdezd meg a női csoportvezetőt, ő majd megmondja! :) JA! És 8-kor kezdődik a munka, de 8:30-ig szigorúan netezik mindenki, addig el se kezdi senki a telefonálást!!! :)

Persze vannak negatívumok is. Az első, hogy kurva korán kell kelni (legalábbis számomra a reggel 6, az rohadt korán van), mert 8-ra be kell érni. A második, hogy nincs cafetéria. Se bkv bérlet, se kajajegy, az alapfizu meg nem olyan eget rengető. Negatívum, hogy az albimtól messzebb van ez a melóhely, mint az előző. És ami még negatívum, azok a kollégák. Nem mind, többségükkel nincs baj, de még nincs olyan közösség, mint a Fostalicskánál. Néhány kollega meg kifejezetten idegesít (főleg 2 díszpinty, akik azt hiszik ők szarták a mindenható jóságos hupililából foszforeszkálóba átmenő spanyolviaszt)! Annyira nem találom a helyem itt. Elcsacsogok mindenkivel, de nem igazán van olyan egyén, akivel 100%-osan egy húron pendülnék. :(

Jövő héttől pedig szarabb lesz a munkám is, mivel már bejövő hívásokat is fogunk fogadni. Az azért lesz szopás, mert oda aztán kell háttértudás. Most képzeld el, hogy felhív vki, akinek van vmi problémája, és azt várja, hogy TE old meg ezt. Na már most, az milyen ciki, ha a "segítség" kurvára nem tud segíteni, mert fingja sincs mit kellene tennie az ügyfélnek, vagy neki. Volt 1 nap oktatás a héten, de nem sokat érő volt. Durva sok infót ledaráltak nekünk, azt is elég kuszán. Ráadásul bejövő hívásoknál, meg lesz szabva, ki mikor mehet szünetre, és pontosnak is kell lenned, mert ha nem, akkor a köv. kollegádnak lesz kevesebb a szünete (és akkor jön az anyázás). Kicsi para vagyok a bejövőktől, de majd meglátjuk milyen lesz.

Szóval, már lassan egy hónapja dolgozok itt, és eddig ezek a tapasztalataim. Remélem lesznek javulások egyes területeken, vagy végre rám is mosolyog már a szerencse (mint egy közeli barátomra /kabbe Mr. Black/, de erről a köv. posztban), és én is kapok egy álom munkát (újságírósat)...

Mondom, ha vki tud vmit, szóljon nekem és kajakra hálás leszek! :D