Mostanában szoktam hallani fiatalok szájából azt a förmedvény megjegyzést, hogy "Nem sok semmi!" Sztem ocsmány szar ez a duma, ezúton is kérem mindenkitől, aki használja, hogy szokjon le róla! Na, szóval még ha használnám is ezt a kifejezést, most tutira nem mondhatnám ezt el magamról...

A múlt hetem szomorúsággal volt teli (minek hatását még mindig érzem). "Kollegám" halálhíre meglehetősen sokkolt. Nem is igazán voltam magamnál a múlt héten, folyton ő járt a fejemben. Ám szombaton, a még meglévő szomorúságomra, jött egy újabb adag.

Nagymamám szombaton rosszul lett és bevitték a kórházba. Mint másnap megtudtuk, elülső fali infarktusa volt, mindez némi tüdőgyulladással megspékelve. Vasárnap mentem is be a kórházba látogatni. Felmentem a belgyógyászatra, de ott mondták, hogy nem ott van, hanem az intenzíven. Lementem egy emeletet, és az ott már megtaláltam a mamát. Igaz, hogy csak köpenyben és olyan fasza kis papucsiban, mint a Blöffben (nejlon zacsi a cipőre) lehetett bemenni, de legalább bejutottam. Kicsit ugyan jobban volt már vasárnap.

Hétfőn, kedden is az intenzíven volt, és még szerdán is, amikor újra mentem látogatni. Szépen lassan javulgatott. De ma, édesanyám hívott, hogy felkerült a belgyógyászatra, viszont köbö ugyanolyan rosszul van, mint amikor bement...

És most leginkább imádkozom, hogy mamám gyógyultan kikerüljön a kórházból...

Mindazonáltal pozitívan állok (még) az egészhez, mert erős asszony a mamám, remélem ezt a betegséget is legyűri és hamarosan meggyógyul!!!