Gyurcsány Ferenc lemondott

Két hét múlva lemond a kormányfői posztról Gyurcsány Ferenc - jelentette be maga Gyurcsány az MSZP tisztújító kongresszusának szombati napján. A kongresszust arra kérte, kezdje meg egy új kormány létrehozásának előkészítését, és tárgyaljon az ellenzéki pártokkal is.


szólj hozzá: Gyurcsány lemond

Ugyanakkor távozása csak akkor vehető biztosra, ha a parlament két hét alatt képes lesz új jelöltet találni. Ehhez leglább két párt egyetértésére lesz szükség, és a kiválasztott személyre még az MSZP kongresszusának is rá kell bólintania.

Magyarázata szerint azért hozta meg ezt a döntést, hogy az MSZP még hatékonyabban tudja a jövőben kezelni a válságot, és valóban nagy arányú, érdemi lépéseket hajthasson végre a kormány.

Másik szempontja az volt, hogy javítsa az MSZP esélyeit a 2010-es választásokon.