Még mindig nehéz erről írnom...
most fogok 12-jére bele.

Már nagyon rég ki kellett volna ezt írnom magamból, de eddig soha nem bírtam magam rávenni. Akármikor visszaemlékezem reá, mindig elfog a szomorúság, hogy már nincs velem. És amiatt hessegettem el magamtól azt az ötletet, hogy kiírjam magamból, mivel azt egyfajta lezárásnak tekintettem, és én nem akartam még elengedni sehogy sem. De rájöttem, hogy ha leírom az nem lezárás, hisz emléke örökké elkísér, hanem csak egy megemlékezés, egyfajta tiszteletadás, hogy lelkem megnyugodjon.

Az egyik ok, amiért abbahagytam a blogolást anno, az az volt, hogy szegény nagymamám eltávozott e világról a 2009-es év húsvét hétfőjén. Korábban már írtam Mamámról, hogy sajnos betegeskedik. Hazajött a kórházból, azt hittük, hogy valamelyest jobban van, de szegénykém  nagyon legyengült. Mint később kiderült, a kórházból azért küldték haza, hogy ne egy idegen helyen, családjától távol hunyja le örökre a szemét. És a feltámadás napján szépen el is aludt... mindörökre.

Második anyukámként tekintettem rá, oly sokat gondozott, nevelt engem. A mai napig sok apró dologról ő jut eszembe. Pl. palacsintát már nem tudok úgy enni, hogy ne Mama jutna eszembe. Ő csinálta a legfinomabbat, és már soha többé nem eszem olyat. Egyszer el akartam kérni a receptjét, de nem sikerült lejegyeznem, mert ő érzésből adagolta a lisztet, meg a többi összetevőt, így pontos mértékegységeket nem tudott mondani.

Jackie Chan filmet sem tudok nézni, hogy nem ő jutna eszembe. Imádta Jackie Chan-t, vagy, ahogy ő hívta: "a tornászfiú". Azért hívta így, mert kis koromban imádtam a "Részeges karatemester" c. filmet nézni (volt hogy egy nap 3-4-szer is megnéztem), és ki látta a filmet emlékezhet azokra a jelenetekre, mikor Jackie edz a mesterével, ergo sokszor "tornászik". Emiatt hívta Mama Jackie-t, tornászfiúnak. Akármikor tornászfiús filmet néztünk, a "rúgd tökön" kiáltása Maminak, már-már mindennapos volt számunkra.

De számtalan aranyköpést, bölcseletet köszönhetünk neki. Szegény Mamikám nem igazán volt tisztában azzal, hogy a reklámok nem akkor történnek, mikor éppen látja azt. Régebben volt egy Tchibo reklám, melyben egy idős néni ment kosárral a lányához, unokájához (???) és látja, hogy az félmeztelen fiúkat fotóz. Majd a döbbenés után nevetnek és kávéznak a reklám végén. Ezt a reklámot nagyon szerette Mami, jókat nevetett rajta mindig, majd egyszer volt egy ilyen aranyköpése az egyik délután, mikor adták ezt a reklámot: "De korán jött most a mama kávézni, még csak 4 óra van, nem ilyenkor szokott jönni a kávézni!!!" De Mamitól tanultam a "sundajdáré" hangzású érzelemkifejező szót (jelentése köbö: tyűha), valamint azt a népi bölcseletet, hogy "Nem baszunk kocsin, mert rázkódik!!!" :)

Számtalan szép emlékem marad vele kapcsolatosan, és hosszasan írhatnék még róla. De inkább már csak röviden egy-pár mondatot mondanék Maminak végezetül.

Kedves Egyetlen Mamikám!
Remélem már jó helyen vagy, és elmúltak fájdalmaid. Köszönöm, hogy felneveltél, hogy mindig segítettél utamon, a finom főztjeidet, a zsebpénzeket, a lelki támogatást a főiskola alatt, a szeretetedet ... hogy voltál nekem! Nélküled most nem lennék az, aki vagyok, és nem tartanék ott, ahol tartok. Nagyon szeretlek és szívemben örökké élni fogsz!
Puszil: a te "fájintos" unokád!