A mai nap új élményekben volt részem. Drága barátnőm megkért, hogy hadd csiszolhassona már rajtam pedikűrös tudását. Épp egy manikűr-pedikűr-műkörmös tanfolyamra jár, már tanulták a pedikűrözés csínját-bínját, de hát gyakorlás a tudás jóédes anyja. Mondjuk, rám is fért már egy pedikűr (habár én csak levágtam volna a körmeim), így hát gondoltam essünk neki, két legyet ütünk egy csapásra. És mint jó újságíró, én is megosztom tapasztalataim a nagyvilággal.

Kezdés gyanánt le lettem ültetve, majd arra kért b.nőm, hogy na, le a zoknit. Ő behozott egy lavór meleg vizet, borsmenta illatú vegyülettel fűszerezve. Az utasítás a következő volt: áztassam a lábam, hogy a bőrkeményedéseim felpuhuljanak. Hmm, eddig karaj, gondoltam.

Párom, addig, míg én Dolák-Sally Lábvíz c. számát dúdoltam magamban, előkészült. A közeli kis asztalra, leterített egy kis törülközőt, majd arra papírtörlőkendőt. Majd szépen elkezdte kipakolni a szerszámait gondos precizitással. Előkerült a sarok kés, a talp kés, a tyúkszem kés, a benőttköröm eltávolító, a bőrfelnyomó izé, a kaparók, a vésők, a csiszoló ráspoly, a kisolló, meg a csipesz (amivel a filmekben szokták elvágni vagy a piros vagy a kék kábelt). Látván ezeket a mütyüröket kirakva, kicsit megijedtem, hogy most műteni fognak, vagy mifene. Ilyen eszközöket eddig vietnámi filmekben láttam, kínzó eszköz gyanánt; vagy Dexter Morgan eszköztárában. Az még kicsit rá is tett, mikor b.nőm elkezdte egyesével lefertőtleníteni őket, majd letörölni őket. Azt gondoltam: na baszki, hasfelmetsző a csajom! De nem, hál' isten! Elmondta, mi mire való és utána már minden OK volt, eloszlottak a belezős félelmeim. Habár az tök jó volt, mikor az asztalra még kikerült a vérzést elállító timsó. Reménykedtem, hogy azt ma nem használjuk.

Drágám leült egy székre elém, majd kérte a bal lábam. Kérdem én: Miért a balt, a jobb nem jó? Erre azt a választ kaptam, hogy mivel én jobb kezes és jobb lábas vagyok, így azon biztos nagyobb a bőrkeményedés, így annak tovább kell áznia. Úgyhogy, pofa be és ide a bal lábat. Logikus eszmefuttatásnak tűnt és nem vitatkoztam többet. Jött a bőrkeményedés lekaparása, egy szikének tűnő tárggyal. Nem fájt egyáltalán, csak fura volt nézni. El is kértem a b.nőm mellett heverő Hócipőt, és míg ő dolgozott azt olvasgattam. A sarkamról is lekapart mindent, aminek nem kellett ott lennie. Majd szappan alakú kővel (habkő a neve, megkérdeztem utólag) is átment a kényes helyeken. Egyszer, véletlenül, a kő élét végighúzta a lábam egyik puha felületű részén, az nem volt túlságosan kellemes, de leszámítva ezt, nem volt ez a procedúra sem gáz (annyira).

Ezután a jobb lábamat is formára kaparta a művésznő, tisztára mintha én lettem volna a szobor és ő a szobrász. Majd elérkeztünk a körömvágáshoz. Naivan azt gondoltam, kisollóval megy ez a rész, de nem. Azzal a bombahatástalanító drótvágóra hajazó "csipesszel" történt a körömeltávolítás. De meglepetésemre ez is fájdalommentesen történt. Jaaaj, de ami ezután jött, azt soha többé nem akarom. Elérkeztünk a körömreszeléshez! Lehet, hogy én vagyok az érzékeny lábú, de nekem kurvára durvára fura érzés volt a reszelés. Úgy éreztem magam, mint amikor valaki a körmét végighúzza az iskolai táblán. Nem a hangra gondolok, hanem az érzésre, mikor feláll a szőr a hátadon. Na, itt már meggyűlt a baja b.nőmnek velem, kapálóztam, elkaptam a lábad, meg mindent csináltam, csak a reszelőt ne. Aztán végül is túlestünk rajta, szépen lassacskán végig reszelte körmeim finom, apró mozdulatokkal. Mindez megtörtént mind a két lábammal. De még nem végeztünk. Ezután, egy olyan kis piszkavassal az összes lábkörömágyamat feltolta (nemtom az miért jó, de legalább az sem fájt). Majd még kapirgált egy sort mindkét lábamon a körmeimen, és volt egy-két befelé nőtt körmöm, azokat is megcsinálta szépen.

És ezután jött a legjobb rész, az amiért mondhatjuk, megérte az egész. Jött a lábápolókrémmel végrehajtott talpmasszás. Na, az zsír állat volt!

Ezzel az utolsó művelettel elkészült a lábam restaurálása. Hát, őszintén durvábbnak hittem az egészet, bevallom kicsit túlparáztam. Vagy lehet, hogy durva dolog a pedikűr, csak a b.nőm csinálja jól az egészet; egy biztos nekem nem fájt! Szóval uraim, nem kell tartani ettől a tőlünk idegen rítustól, ha van lehetőségetek pedikűröztessétek a csülkeiteket!

Remélem hasznos volt a kis beszámolóm. Ha lesz még hasznos információm, azt természetesem megosztom veletek.

Holnap manikűrözni fognak...