A mai nap roppant jól telt. NAnika diplomaosztójára voltunk hivatalosak ma párommal. Hát igen, ő is elérkezett idáig, hogy második diplomáját vehette át, és így már hivatalosan, papírosan is a kolleginám. Gratulálok még egyszer NAnika, így blogosan is!!! :) (na, még egy kommunikációs szakember őrjönghet szabadon...)
A diplomaosztót annyira nem vártam, a sajátomból kiindulva (ami túlontúl hosszú, és néhol baromi unalmas volt), a mait is hasonlóra vártam. Mire odaértünk párommal a díszterem már fullosan tele volt, és csak előtte megállva lehetet a kivetítőkön követni az eseményeket. Meg is találtuk gyorsan NAnika párját, Hans-t, aki szintén kint állva nézte a fejleményeket, volt kollegájával és közös ismerősünkkel, Mr. Sadhu-val. 11-kor kezdték, ment a Himnusz, majd a szép hosszú rektor helyettesi beszéd (melyben kicsit sem reklámozták saját intézményük, új képzéseit). Párommal nem is bírtuk sokáig, és gondolván, hogy ez még eltart egy darabig, le is mentünk dohányozni (bagós tüdő nem tűr sokáig). A cigi után felérve, azt vettük észre a síkképernyős plazmákon, hogy már a díjátadás diplomaosztás megy. Nem is telt el sok idő, és láttuk, hogy NAnika átveszi rozsda színű fürtjeiben (nagyon jól állt neki egyébként, de szerinte nem), második diplomáját. Még lement néhány ember az átadáson, és vége is volt az egésznek. "Na végre, most egyszer nem tököltek!" - gondoltam. 45 perc alatt lezavarták az egészet, az enyém 3 órásvolt. NAnika hamarosan már velünk volt, és Grócza (NAnika egyik legjobb barátnője és nekünk detto) is időközben felbukkant. Fotózkodás sora történt, majd a talár leadása után, kis hezitálás után eldöntöttük, hogy hova is menjünk ebédelni, így hatan.
Egy ilyen középkori lovagi étterem mellett döntöttünk. A nevét nem akarom leírni (nem reklámozom, mert nem fizetnek érte :P), úgyhogy nevezzük a helyet "Arthur király kis bicskájának". Bent már néhány diplomaosztós csoport ült, mi is bekucorodtunk hátra, a kályha mellé. A hely jól nézett ki, olyan középkori hangulata volt, festett ablaküveggel, vaddisznóbőrrel a falon, fa evőeszközökkel, gyertyákkal, és érintőképernyős rendelésleadóval díszítve. Két pincér volt, egy fiatalabb (a fehér inges) és egy idősebb (a sötét inges). Kis idő elteltével a fehér inges meg is érkezett hozzánk, és kérdezte (kicsit pöszén), hogy mit is rendelünk. Ofkorz először italt (3 korsó C****berg, 3 Martini, 2 jéger, 1 vodka, meg 3X2dl üccsi), majd mondta a fehér inges, hogy rövidesen majd hozza az étlapot is.
Beszélgettünk, nézelődtünk, láttuk hogy a szomszéd asztalnál kapják az italt. Majd a köv. asztalnál is kapják. És a következőnél is, pedig ők utánunk jöttek. Telt múlt az idő, kb. 45 perc telt el és még semmit nem kaptunk. Miután a szomszéd asztal már a második kör piáját kapta, Hansnál (és nálunk is) felment a pumpa (nem, nem ültünk a WC mellé) és ment szólni a fehér 
ingesnek, hogy bazz, kihoznád végre az italunkat??? Aztán pár perc elteltével a sötét inges hozta ki és elnézést kért, mondta azért történt mindez, mert hirtelen tele lett a hely és elúsztak. Nem vagyok egy Gordon Ramsay (aki amellett, hogy profi szakács, a vendéglátás minden csínját-bínját ismeri), de én is dolgoztam vendéglátásban, ahol volt melegkonyha; és még mi is úgy csináltuk, hogy a vendég először kapja meg az italát, aztán már lehet menni mindenfelé rendeléseket felvenni. Ha már ott a pia, azzal már el van a vendég, nem türelmetlen ha először máshová viszik az étlapot és veszik fel a rendelést. Plusz látszódott az italainkon, hogy ez sem most lett kiöntve. A martinikben a jég már elolvadt teljesen (víz ízt eredményezve), a sörökről is leapadt már a hab (és így már nem tűnt túl telinek a korsó). Viszont az tetszetős volt, hogy az italokat cserép poharakban szolgálták fel, ezzel is középkori feelinget sugározva. Bár a söröskorsókon lehetett volna fogó, és nem is tudtam, hogy a középkorban már volt cserép felespohár. :)
Iszogattunk már, mikor újra feltűnt a fehér inges (aki, még egyszer megnézve, enyhén lányosan járt) és kirakta elénk az étlapokat. 6an voltunk és hozott 5 étlapot, és azokat is ahogy ültünk, sorban kirakta (nem vagyok szőrszálhasogató, de úgy tom' a nőknek illik először). Mindegy, gondoltuk, ezzel is csökken a borravaló mértéke. 
Választottunk levest cipóban (a csajok hagymalevest, mi skacok tárkonyos sertés levest babbal) majd egy ilyen ötszemélyes sültekkel megrakott tálat. A leves előtt még kaptunk egy kis köcsög (LOL) libazsírt, hét félszelet kenyeret és egy kis lilahagymát, amolyan előétel gyanánt. Már farkaséhesek voltunk, úgyhogy azt el is pusztítottuk gyorsan (meghát ingyé' vót'). Hál'isten, a levest hamar megkaptuk (by sötét inges, aki ráadásul a helyes sorrendben rakta le őket). Plusz még kaptunk fehér előkéket (jó nagyok voltak, a térdünkig ért felkötve), hogy ezzel is elősegítsék a kézzel-lábbal evést. A csajoknak annyira nem ízlett a hagyma leves (kivétel párom), viszont a fiúk levese nagyon finom volt. Én még a cipót is megettem teljesen (más nem is követte példámat). Miután végeztünk, szóltunk a fehér ingesnek, hogy hozzon már még egy kört az italokból. Viszonylag gyorsan kihozta.
Jött a sötét inges és elvitte a cipós tányérokat, majd mondta, hogy a sültestálra lehet, hogy kicsit várni kell. Nem baj, italoztunk, meg jókat nevetgéltünk. Nem is olyan sokára , megkaptuk a tálat. 
Kardra húzott sült (vmiben pácolt) csirke szárnyak, cigány pecsenye, kacsa comb, sertés sült (megjegyzem 1 szelet volt belőle), sült csöves kukorica, sült alma, hagymás krumpli, burgonya chipsz, káposzta, 1 db sült kolbász, szalonna volt a tálon. Na ebből jól belaktunk. Először próbálkoztunk a fa evőeszközökkel, rájöttünk, hogy az hülyeség (mert azokkal sem szúrni, sem vágni nem lehet), aztán kértünk fém villát. Bár a fém villát inkább csak a krumplira és a káposztára használtuk, a húst kézbe véve faltuk. Igazi, jóízű paraszt módjára, kézből haraptuk a combot, a kukoricát, szóval ettünk, mint a középkorban. Rájöttünk, hogy azért volt sötét az étteremben, hogy senki ne lássa a másikat, hogy az milyen disznó módjára eszik. Na, ez a habzsolás volt a legjobb része az ittlétünknek. Törültük is rendesen a kezünket az előkénkbe, de az is jópofa volt, mikor Hans és párom utolsóként maradva rárepültek az uccsó két combra, és tömték magukba, és közben egymást röhögtették (+ a kis büfi parádéjuk). Bocs, hogy nem rakok fel olyan képet, amelyen az egész tál még érintetlenül látszik, de mikor meghozták, olyan kajásak voltunk, hogy én speciel lesz*rtam a fotózást. Úgyhogy, csak a maradványokat sikerült megörökítenem.
Miután végeztünk, mindannyian tele voltunk. Én alig bírtam felállni, annyira fullosan volt a pocak. Mindenki csak fújtatott, és "húsosat" verejtékezet. Kicsit pihiztünk, majd Hans fizetett (ezúton is köszönöm még egyszer, mindannyiunk nevében, a meghívást), ezer forint híján 30000-be kóstált ez az egész ebéd. Basszki, nem gyengén lehúzós ez a hely, egy korsó sör 600 ruppó, és még a cipót is külön felszámolták. De hát bazze, a leves sem volt olyan olcsó, igazán tartalmazhatta volna azt is az az ár. Milyen dolog már ez, és ha a cipót külön felszámolják, akkor eredetileg kézből kellett volna megennünk a levest? És még a kiszolgálás sem volt vmi sebes...
Elhagyva az "Arthur király kis bicskáját" úgy döntöttünk, hogy lemegyünk a plázába, és majd ott eszünk desszertet. Jó lassan haladtunk, mindenki próbált emészteni. Én nagyon rég voltam már ilyen tele, durván feszült a hasam. A plázában még ettem két gombóc fagyit, Hans egyet, NAnika kettőt. A többiek nem kértek, arra hivatkozva, hogy fullosan vannak. Párom még az enyémből sem akart enni, azt mondta kész van. A fagyizók csiga tempóban ették a fagyit, inkább már csak a szemünk kívánta. Én is meg küzdöttem az uccsó falatokkal. Miután végeztünk (16:30 körül), kikísértük Hans-t, Nanikát, és Gróczát a buszukhoz, ami ötkor ment. Búcsúzkodtunk, ők hárman mentek a busszal, Sadhu és mi párommal, pedig elindultunk haza. Párommal szépen lassan sétálgattunk, még mindig tele voltunk. Útközben még találkoztunk a Pocsék művészúr és kollegámmal, aki épp próbálta következő musical-jét és kicsit belenéztünk a próbába (naggyon zsír darab lesz). Hazafelé azt beszéltük párommal, hogy ma már mi nem eszünk, annyira bekajáltunk. Haza érve, ledőltünk csajommal és kicsit néztük a TV-t. Én még mindig a tele pocakommal szenvedtem a Vacsoracsata alatt.
19:50-kor párom bejelentette, hogy ő éhes...
"Na elmehetsz a #&@+"!%... tudod, hova!!!" -jelentettem ki. :) Asszondta, hogy gyors az anyagcseréje. Az oké, de ENNYIRE???!!! Én még most is, ahogy e sorokat írom, még dugig vagyok...
Mindenesetre, köszönöm e szép napot a többieknek, Hans-nak és NAnikának pedig a plusz öt kilót, amit a mai napon felszedtem! :)
Az 1994-es Guyver - Dark Hero már sokkal jobban lett összerakva. Története annyiból áll, hogy az idegen biopáncél-fegyver segítségségével Sean folytatja harcát a zoanoidok ellen. A harc tovább folytatódik, mikor egy régészeti ásatás közben rábukkannak egy ősi idegen űrhajóra, ami vélhetően a zoanoidokat szállította a Földre. A kormányzati ügynökök (FBI) és a Chronos vállalat mutánsai is versengenek a zoanoidok biomechanikus technológiájáért. Mindkét fél abban reménykedik, hogy fontos földönkívüli tárgyakat találnak az ásatáson, és esetleg fényt deríthetnek a Guyver erejének forrására is. Sean is eljön az ásatás helyszínére, ahol ismét felaprítani való szörnyekkel találkozik. Ám az űrhajóban, találnak még egy aktiválatlan Guyver-egységet. Természetesen egy zoanoid aktiválja azt, és megszületik a Guyver-Zoanoida, ami ellen már Seannak is fel kell kötnie a gatyáját. Sok minden kiderül, valójában miért is lettek létrehozva a Guyver-egységek, és hát ofkorz happy end-del végződik ez a rész is, de hogy hogyan, azt már nem árulom el.
Az aranyos kerettörténet csavarja és a narráció végigkíséri a sorozatot, így nem csak 20 perces a sztori, hanem van kontinuitása. Persze olykor akadnak unalmasabb töltelék részek, de azokban is mindig van néhány gyilkos poén. A párok cserélődnek; kapcsolatok felbomlanak, újjászületnek és mindezt ütős párbeszédek, legendás mondatokkal fűszerezik. Mégsem tolódik el a poénok felé egyetlen rész sem; mindegyik kerek egész, befejezettek a szálak. Az biztos, hogy Ted elég fárasztó figura, ezért a 2. évad, amely alatt együtt van Robinnal, és nem kell néznünk a szerencsétlenkedését, nagyon jól sikerült. Sokkal több és jobb poént köszönhetünk Barney-nak és Marshall-nak. Emiatt nekem a második évad jött be a leginkább. De most a negyedik is nagyon de nagyon jó lett (még nincs vége), sőt mondhatni ha a további részekben is hozzák az írók a formájukat, akkor ez lehet az eddigi legjobb.
